Iskolánkról

Az iskola rövid története

Budapest első kerületének általános iskoláiban már a századforduló után megkezdődött a zenetanítás, az iskolák tantermeiben elsősorban az akkor népszerű hangszereket oktatták, pl: zongora, hegedű, cselló. Kerületi szinten – szervezett formában – csak 1949 után kezdődött a zeneoktatás, amikor is megalakult a Fővárosi Zeneiskolák Szervezete, kerületünk a XII.- és a II. kerülettel alkotott egy körzetet.

1968-ban került sor a kerületek önállósodására, minek következtében intézményünk – 1990-ig – Fővárosi I. ker. Állami Zeneiskola néven működött. További névváltozásaink: 1990-től Főv. I. ker. Önkormányzati Zeneiskola, később I. ker. Budavári Önkormányzati Zeneiskola.

Az elmúlt években tantestületünk kinyilvánította névváltoztatási óhaját, mely a Képviselő Testület részéről egyetértésre talált, s minek következtében 2002. június 29.-től Farkas Ferenc Zeneiskola néven működik tovább.

Az intézmény elsődleges feladata a kerület oktatási intézményeiben a zenetanítás lehetőségének megteremtése, nem mellékesen a zenei pályára készülő fiatalok tovább-tanulásra való felkészítése.

A zeneiskola központja 1994-ig a Kosciuszkó Tádé utcai általános iskolában volt, mikor is egy önálló épületbe költözhetett, a Dezső utcába. 2011-ben zeneiskolánk új székhelye a Lisznyai u. 40-42 lett. Az itt található általános iskola vadonatúj 2. emeleti részében folyik az oktatás. Itt az irodák mellett található négy hangszeres terem, egy szolfézs terem, valamint egy kicsi, de választékosan berendezett hangversenyterem Nemes Ferenc fafaragó művész Bartókot és Kodályt ábrázoló alkotásával, ami még a Dezső utcai központba készült, de sikerült átköltöztetni az új épületbe.

Az iskolában az alábbi tanszakok működnek: zongora, hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, fuvola, furulya, klarinét, szaxofon, gitár, magánének, rézfúvós, kamarazene, előképző, szolfézs.

Elmondhatjuk, hogy szinte minden tanszakról az elmúlt években számos tanuló választotta a zenei pályát. Eredményként könyvelhetjük el, hogy évenkénti rendszerességgel több növendék kerül felvételre az ország zeneművészeti szakközépiskoláiba, főiskoláira, vált zenetanárrá, vagy a különböző zenekarokban játszó hangszeres művésszé.

A kerület iskoláival jó kapcsolatokat ápol, különböző zenei produkciókkal rendszeresen vesz részt ezen intézmények rendezvényein.

Sorozataink több éves hagyományra tekintenek vissza, emlékezetes hangversenyeket tartottunk a Zeneakadémia Nagytermében, Kistermében, a Régi Zeneakadémián, a Magyar Kultúra Alapítvány Corvin termében, a Nemzeti Galériában, stb.

Külön említést érdemel a Millennium megünneplésére szervezett hangversenysorozatunk, mely alkalmából a fentebb említett helyeken túl jelen voltunk e kerület templomaiban, valamint vetélkedőt és kiállítást szerveztünk a magyar zene évszázadainak megismerésére.

Iskolánk feladatának tekinti a kortárs magyar zeneművek megszólaltatását. Ennek jegyében rendeztünk önálló hangversenyt Farkas Ferenc, Szokolay Sándor műveiből, s vette műsorára Kocsár Miklós, Járdányi Pál, Borsody László, Sugár Rezső, Balassa Sándor, Ligeti György, Sáry József, Vígh Kristóf, Kósa Gábor, Bárdos Lajos, Nógrádi Péter és mások darabjait. Az évek során számos ősbemutatóval büszkélkedhetünk, felkérésünkre az alábbi zeneszerzők komponáltak műveket: Farkas Ferenc, Szokolay Sándor, Kósa Gábor, valamint Nógrádi Péter.

Névválasztásunk is ebből a szellemiségből fakad: névadónk – iskolánk által rendezett szerzői estjén túl is – számos alkalommal megtisztelte hangversenyeinket jelenlétével, s több darabot írt gitárzenekarunk felkérésére.

Tanítványaink sok éve rendszeres résztvevői az országos tanulmányi versenyeknek. Több első helyet (hegedű, gitár ill. fuvola tanszakon) és számos helyezést szereztek az iskolának csaknem minden hangszeren, neveiket és helyezéseiket jelen keretek között nehéz lenne mind felsorolni.

Pedagógusaink szakmailag kiválóan felkészültek, állományunkban több szaktanács-adó, főiskolai gyakorlatvezető tanár, illetve főiskolai tanár dolgozik.

Külön szeretnénk szólni együtteseinkről, akik egyedülálló sikerrel működnek, s akik minden alkalommal magas szinten reprezentálják iskolánk működését.

Turjay Rita által vezetett fuvola együttesünk rendszeresen szerepel a kiemelt zeneiskolai ünnepségeken, a Budapesti zenekarok Fesztiválján, ahol is színvonalas játékukért több alkalommal kaptak „Nívódíjat”.

Vonószenekarunk – vezetője Oláh Miklós – 1992-ben Salgótarjánban III., 2002-ben a Kecskeméten megrendezett országos zenekari versenyen II. helyezést ért el. Több alkalommal adott hangversenyeket külföldön, pl: Franciaországban, Ausztriában, valamint Németországban.

Az iskola vegyeskara – Anima kamarakórus néven – rendszeresen szerepel a Zeneakadémia Nagyterme mellett a Budavári Nagyboldogasszony templomban, a Nemzeti Galériában, és egyéb hangversenyeken. Minősítő hangversenyen a „Fesztivál kórus” címet kapta, karnagya Balogh Anikó.

Budapest I. Kerületi Farkas Ferenc Zenei Alapfokú Művészeti Iskola