Tóthné Neogrády Mária

1977-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatán, gordonka és szolfézstanár szakon. 1966-ban közoktatás-vezetői szakvizsgát tett. 1977 – től 1997 – ig a fővárosi XX. kerületi zeneiskolában volt zenetanár, intézményvezető, majd igazgató. Ezt követően, 2011 – ig az Etyeki Nemzetiségi Művészeti Iskola igazgató helyettese, majd igazgatója volt.
A Farkas Ferenc Zeneiskolában 1996 óta tanít csellót. Szakmai elismerései, kiemelkedő zenepedagógusi tevékenysége elismeréseként 1986 – ban Miniszteri dicséretben, 2012 – ben A Főváros Zeneoktatásáért díjban részesült.

Budapest I. Kerületi Farkas Ferenc Zenei Alapfokú Művészeti Iskola