Fervágner Csaba

 

17 évesen kezdett el nagybőgőzni, intenzív cselló tanulmányok után a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában. 20 évesen felvételt nyert a Zeneakadémiára, 2005-ben diplomázott Kubina Péter növendékeként. Tanulmányait, ismereteit számos hazai és külföldi kurzussal, nemzetközi ifjúsági zenekarokban való részvétellel bővítette. 2003-tól a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának nagybőgőse, 2013 februárjától szólamvezetője. Idő közben több hazai szimfonikus zenekar tagja is volt. 2012-2015 között az Új Magyar Kamarazenekar nagybőgőse. 2005-től, DLA tanulmányai keretében több kamaraestet is tartott a régi Zeneakadémia dísztermében, a Vakok Intézetében. DLA vizsga koncertje 2015 februárjában volt. Pedagógusként 2014-től tevékenykedik.

2017 szeptemberétől tagja a Farkas Ferenc Zeneiskola tanári testületének.

Budapest I. Kerületi Farkas Ferenc Zenei Alapfokú Művészeti Iskola